A BARÁTAIMON KERESZTÜL EGY ALTERNATÍV VALÓSÁGOT ÉLEK MEG
- interjú Bodnár Bencével
Mi az a három szó, ami elsőre eszedbe jut a munkádról?
Ezt talán onnan indítanám, hogy mit is csinálok a munkámban és azt milyen tulajdonságok jellemzik. Úgy gondolom, hogy mi kreatívként - ha hatásosan elérjük a célközönséget - akkor percepciókat változtatunk meg. Ilyen szempontból az első szó a problémamegoldás lenne. Alapvetően én minden briefre egy olyan megoldást próbálok válaszként hozni, ami valamilyen szinten pozitív hatással van az emberek életére. A második szó ami eszembe jut az a platformfüggetlenség, amit mindig is nagyon fontosnak tartottam a munkámban. Szerintem úgy nem működhet jól egy kreatív ötlet, hogy a médiaterv hamarabb van meg, mint a kreatív koncepció. Mivel a megoldandó probléma általában nem egydimenziós, ezért a megoldásnak is több szinten kell működnie. A harmadik szó pedig az autentikusság lenne. Nekem mindig is nagyon fontos volt, hogy mindenhez amihez hozzányúlok büszkén tudjak mögé állni és legyen benne egy olyan esszencia, amit csak én tudok hozzátenni.
Ha már itt tartunk, tudatosan építetted, építed a saját márkádat?
Nem teljesen. Legalábbis nem a karrierem legelején. Azt viszont relatíve tudatosan próbáltam megválasztani, hogy kivel és milyen márkákon kollaboráljak, hiszen minden egyes projekttel a saját portfóliómat is építem. Azt mindig is fontosnak éreztem, hogy a saját alap értékeimmel megegyező partnerekkel dolgozzak együtt, mert csak így tudok azonosulni egy-egy projettel. Salehe Bembury tanított meg az authentikus portfólió fontosságára. Ő szó szerint rajta hagyja az ujjlenyomatát minden egyes kollekción, amihez hozzányúl - én szeretném ugyanazt tenni a saját projektjeimmel.
Mire vagy a legbüszkébb a karriered során?
Talán arra, hogy elértem egy olyan pontra, amikor javarészt ajánlások alapján jönnek az új munkák. Úgy gondolom ennél kevés jobb visszajelzést kaphat egy szabadúszó kreatív igazgató a ügyfelektől. Ezenkívül pedig még arra, hogy szinte csak barátokkal dolgozok együtt. Minden projektemre az adott brief megoldásához legjobban értő szuper csapatot építek olyan szakemberekből, akikkel az elmúlt 15 évben számtalan nemzetközi, gyakran globális projektet végigcsináltak velem - ezalatt pedig elkerülhetetlenül munkatársaktól barátokká is váltunk. Ez a keretrendszer abban is segített, hogy akikkel együtt dolgozok necsak szakmailag inspiráljanak engem, hanem emberileg is. Szerintem csak csapatban tudunk nyerni. Így amikor végre elindítunk egy projekttel az olyan, mint behúztuk volna az NBA döntőt. Fontos hogy nagyot küzdjünk, de a nap végén a kreativitás mégis csak egy játék.
Ha már a nemzetközi projektekről beszélünk, hol és hogyan kezdődött el a nemzetközi utad?
Három különböző ügynökségnél is dolgoztam Magyarországon, mielőtt Berlinbe költöztem 2015-ben. A helyi DDB-nél először a Deutsche Telekomon (Magyar Telekom anyavállalata) majd a Sony globális projektjein dolgoztam. Aztán két évet töltöttem a Zalandonál, majd egy másfelet a Netflix, Nike és Spotify social media ügynökségnél, a Grannynél voltam Lead Creative. A Berlinbe költözés legnagyobb tanulsága talán az volt, hogy nem csak a nyelv más, hanem a piac és a vásárlóerő mérete is. A Bundesligában jóval gyorsabb a ritmus a Magyar Bajnokság színvonalához képest. Öt éve kezdtem el szabadúszni, és relatíve azonnal megértettem, hogy ez lesz a legkeményebb, de a leginspirálóbb része a karrieremnek. Mivel nem prezentálok német nyelven, ezért az én pozícióm elég különleges a német piacon, mert. Ebből adódóan inkább berlini székhelyű nemzetközi márkákkal dolgozom régiós vagy globális projekteken. Sokszor az anyanyelvi szintű nyelvtudás hiányára korlátként tekintünk, azonban az én példám is megmutatja, hogy szituációtól függően ez akár előny is lehet.
Mitől féltél a legjobban a karriered során?
Nincs egy konkrét dolog, de pályakezdőként például viszonylag sokszor szorongtam. Akkor jöttem rá, hogy erre komolyan oda kell figyeljek, amikor 2019-ben teljesen kiégtem. A stabil német szociális rendszernek köszönhetően találkoztam Ninával, a business coachommal, akivel egy hónapon keresztül heti ötször hat órát dolgoztunk együtt és az alapokról építettük újra a munkához való hozzáállásomat. Ezt úgy kell elképzelni, hogy Nina gyakorlatilag darabokra szedett és a nulláról rakott össze újra úgy, hogy közben rávezetett arra, hogy megtaláljam az alap értékeimmel megyezező megoldásokat a szakmai és magánéletem során. Habár azóta is tudatosan dolgozom ezen, azért az izgalom teljesen sosem múlik el.
A másik téma amivel rendszeresen küzdök úgy sejtem minden kreatív alkotó számára ismerős lehet. Ez pedig azt imposztor szindróma. Különösen akkor, amikor nálam jóval szeniorabb emberekkel ülök szemtől szemben. Ezzel kapcsolatban a legjobb tanácsot Uli Lützenkirchen barátomtól kaptam, aki egy briliáns és nagy senior kreatív. Ő azt mondta, hogy csak emlékezz arra, hogy az asztal másik oldalán ülő személy is emberből van - még akkor is ha ez az ember épp a DDB globális CCO-ja. Ez a gondolat egyből segített új fényben látni az ügyfélpreziket.
“Emellett néhány évvel ezelőtt volt egy megvilágosodásom is, miszerint a közeli barátaimon keresztül alternatív valóságokat tudok megtapasztalni és megélni. Ezt követően teljesen megváltozott a szeretteimmel eltöltött idő dinamikája. ”
Ha már a kiégésről beszélünk, ha egy helyet javasolhatnál egy kreatív iparban dolgozó szakembernek, ahol szerinted a legtöbb inspirációt tudja gyűjteni, akkor mi lenne az?
Banálisan hangozhat, de számomra a legtöbb inspirációt a meditáció adja. Úgy érzem, hogy akkor tudok a legtöbbet adni, ha előtte kicsit befelé fordulok. Napi 40 perc csend segít lecsendesíteni a zajokat és segít abban, hogy tisztábban lássam, hogy mit akarok, merre tartok. Ha viszont egy helyet kellene mondanom, akkor mindenképpen Tokió az a város, ami alapvetően változtatta meg a kultúrára való rálátásomat. Ott jöttem rá igazán arra, hogy nemcsak úgy működhet a világ, ahogy a nyugati kultúrában eltöltött 36 évem során tapasztaltam.
Volt egy olyan posztod Linkedl-en, amire több, mint hatezren reagáltak. Ebben a posztban két kreatív koncepciót osztottál meg, amit a Lacoste-nak és a BALENCIAGA-nak készítettél. Miért osztottad meg? Nem féltél, hogy valaki ellopja?
A poszt alapját egy nagyon hosszú felvételi folyamat adta, amely során több interjú körön kellett keresztül mennem. Ennek az utolsó fázisa, két próbamunka volt, amely során két masszív kampány ötletet kellett prezentálnom a jövőbeli kreatív csapatom tagjainak. Mivel ismertem néhány embert ennél a cégnél, tudtam, hogy ezek aktív briefek, amiken ők épp dolgoznak, ezért nem szerettem volna hogy a prezim után lenyúlják őket. Így két dolgot tehettem: Befogom a szám félve attól, hogy ha kinyitom, akkor rontom az esélyeimet. Vagy inkább megosztom Linkedinen és megpróbálok segíteni másoknak abban, hogy ne kerüljenek hasonló helyzetbe. Mindig is fontosnak tartottam a utánpótlás segítését, meg azt, hogy valahogy vissza tudjak adni a környezetemnek. Éppen ezért vállaltam el a Hipnózis és az Arany Penge idei zsűrizését is, mert úgy gondolom, hogy külföldi tapasztalatokkal, de magyar gyökerekkel rendelkező szakemberként egy egyedi szemléletet tudok képviselni.
Van példaképed, akár szakmailag vagy emberileg?
A szüleim, a húgom és a közeli barátaim. Szerencsére én egy nagyon támogató családi környezetben nőttem fel, ahol megengedték - sőt bíztattak arra - hogy merjek álmodni. Úgy érzem, ez a legnagyobb előny amit kaphattam az életben.
Linkedln hírlevél feliratkozás
Ez pontosan mit jelent?
Azt, hogy amikor velük vagyok az ő történeteiken és életükön keresztül én is egy alternatív életet élek. Az olyan embereket keresem, akikben azok a tulajdonságok vannak meg, amik bennem nem, vagy amikben fejlődni szeretnék. A Berlinből származó ismerőseimtől eltérően én nem “örököltem meg” az egyetemi vagy gimis barátaimat, így máshogy kellett új ismerősöket szereznem. Így volt lehetőségem arra az elmúlt 10 éven, hogy olyan emberekkel vegyem körül magam, amik nem csak személyes szinten inspirálnak, de barátokként is.
Hogyan tudod a kulturális trendeket követni?
Sokáig órákat töltöttem a közösségi média felületeken, mert azt gondoltam, hogy minél több impulzus ér, minél nagyobb az adathalmaz amiből építkezhetek a szakmám során. Viszont a COVID alatt rájöttem, hogy ez nem így van. Nem kell nekem folyamatosan követni minden felbukkanó trendet, mert alapvetően a kultúrában minden ciklikus. Már mindent látott az emberiség és minden trend csak ismétli magát valamilyen formában. Szerintem sokkal érdekesebb azt megérteni, hogy az emberek hogyan élik meg a teljes képet. Melyek az ötven vagy száz években mérhető trendek? Merthogy igazából ez a skála, amiben szerintem érdemes gondolkodni. Nyilván banálisan hangzik a kérdés, hogy mit kell tennem ma ahhoz, aminek száz év múlva lehet hatása, viszont szerintem ha az ember hosszabb időtávban gondolkodik, akkor sokkal izgalmasabb milyen kihívás.
Mit üzennél a 26 éves énednek?
“Slide into the DMs” - azaz merd megírni és elküldeni azt az üzenetet, ami napok óta álmatlan éjszakákat okoz. Semmi vesztenivalód nincsen. A legrosszabb esetben nem válaszolnak és élheted tovább az életed úgy, ahogy eddig. De mi van, ha eljut hozzájuk az üzenetet?
Mit vársz legjobban a következő időszakban?
Most ezt a beszélgetést vártam. Holnap pedig utazok Szardíniára mászni, aztán Szerbiába forgatni. Nagyon sok dolog történik éppen, de ez egy ilyen időszak. Amit nagyon várok, hogy ezeket mind ténylegesen megéljem és ott legyek a pillanatban.