Karácsonyi interjú a Forbes nagykövetekkel
Az év utolsó hírlevelében egy rendhagyó interjúval érkezem. Merthogy nem is eggyel, hanem néggyel. Mint már sokan tudjátok a Forbes ősszel elindította a Nagykövet kampányát, aminek én is a részese vagyok. Most egy olyan négyes interjúval készültem, amiben Forbes nagykövetek osztják meg a gondolataikat a sikerről, a vezetői szerepről és a karácsonyról.
Számodra mit jelent a siker? Változott-e ez a definíció a karriered során?
Gyarmati Fanni: Nekem a siker az, amikor a belső erős ambícióm ki van elégítve és közben szabadnak érzem magam. Ezeket a Diverzumban mind megélem, mert elképesztő együttműködéseket hozunk létre napról napra, amik most már 230.000 magyar és 20.000 román diáknak segítenek a mindennapi költéseikben. Mert tehetséges az alapítótársam, Miki és a 30 fős csapatunk is és mindenki ugyanolyan keményen dolgozik, és csak olyan emberekkel dolgozunk, akikkel mi szeretnénk, olyan keretek között, amiket mi hoztunk létre. Mindezt egy profitábilis startupban, amit szintén sikerként élek meg, mert nem szeretem, amikor a lufi mögött nincs tartalom, de itt van. Ami sokat változott az elmúlt években, hogy régebben azt hittem, hogy akkor leszek igazán sikeres, hogyha ezt mások is elismerik, és nagy média-felhajtás lesz ekörül. Mostanra ez kevésbé érdekel, mert rájöttem, hogy médiacsendben is brutálisan lehet növekedni a mi célcsoportunkban.
Csingisz Dordzsceren: Igen, változott. A sikerről korábban azt gondoltam, hogy mindenkinek ugyanazt jelenti. Népszerűség, figyelem, pénz. Mert ezt láttam magam körül fiatalabb koromban, hogy mindenki erre hajt. Ezért én is ennek megfelelően álltam a dolgokhoz. De aztán rájöttem, hogy ez is, mint minden, az önismerethez kapcsolódik. Mert akkor vagy sikeres, ha azt érzed, hogy az vagy és elégedett. Mert lehet, hogy valakinek épp hogy elég pénze van, de boldog családja és szerető barátai nincsenek. Ettől érzi magát sikeresnek. Valaki attól, hogyha egy közönség őrjöng érte. Én személy szerint attól, ha nyugodtan élhetek, ha béke van körülöttem. A népszerűség és a pénz fontos, de annyi kell, szerethessek és szeretve legyek. Nekem, ez a siker.
Pataki Ági: Nyugvópontra akkor ért, amikor bekerültem a filmszakmába az ezredforduló környékén. A film tanított meg arra, hogy a siker nem mérhető csak számokban, hogy a siker nem csak külső megítélés, hanem belső megélés kérdése is.
Varga Eszter: Számomra a tartós és valódi siker az, amikor a cselekedeteim összhangban vannak a szándékkal és felelősséget vállalok mindazért, amit teremtek, ami van, hogy jól sikerül és van, hogy nem. A siker most már nem külső eredmény (De, nem volt mindig így…), hanem egy belső állapot: az egyensúly, a belső béke és az együttérzés képessége ebben a világnak nevezett káoszban. Mit is jelent ez, hogy a cégek, a profit, a hatékonyság, én, mint vezető, a családom, a kollégáim, a barátaim, a testem, a lelkem, a szellemem, szóval minden és mindenki majdnem elégedett a tányérpörgetésnek nevezett életemmel. Ezt akkor érzem, amikor értékalapon tudok működni, dönteni és a lehető legkevésbé hatnak rám a külső elvárások azzal hogy olykor ez mehet a profit és hatékonyság rovására is. Amikor tiszták a szerepek, őszinték a kapcsolatok és olyan célokat szolgálok, amelyek túlmutatnak az egómon, amivel azért …. van mindig feladat.
Szerinted mi egy vezető legnagyobb erénye és hogyan válhat valakiből jó vezető?
Gyarmati Fanni: Klisén hangzik, de az önismeret és az empátia. Akkor tudsz jó vezető lenni, ha könnyen megérted, hogyan működnek az embereid, mik az erősségeik, mik a gyengeségeik, és erre empatikusan tudsz feedbackelni. Motiválni tudod őket és kihozni belőlük a legjobb formájukat. Ehhez nem csak őket, de magadat is ismerned kell, hogy te mire hogyan reagálsz, és elfogadni az ő visszajelzéseiket is.
Csingisz Dordzsceren: Ha vezetni akar és nem irányítani. A multik világából érkezve, számtalanszor tapasztaltam, hogy egy-egy rossz vezető, aki zsarnok módjára akart irányítani, hogyan tett tönkre korábban jól működő egységeket, csoportokat, folyamatokat és sajnos embereket is. Nem akkor vagy jó vezető, ha az alattad lévők félnek és tartanak tőled, hanem akkor, ha fel tudnak nézni rád, mert kiérdemled ezt. A tisztelet pedig nem korral vagy pozícióval jár automatikusan, hanem minden korban és helyzetben ki kell érdemelni.
Pataki Ági: Soha nem voltam vezetői pozícióban, karrierem minden állomását partneri viszonyban éltem meg. Ezért én nem a hierarchiában, hanem az ügynek és helyzetnek megfelelő viszonyokban hiszek.
Varga Eszter: A vezető legnagyobb erénye az önismeret: annak a nagyon fókuszált és tudatos figyelemnek a gyakorlása, amelyben az ember a saját háza táján rendet tesz (Fontos: a feladat folyamatos, soha nincs vége). A vezető tisztán látja saját mintáit, szerethető és kevésbé szerethető hibáit, nem kontrollból vezet, hanem a bizalomból, amelyből természetesen fakad a felhatalmazás is: teret adni a csapatnak, hogy kibontakozhassanak. A jó vezető jelenléte emberi és hiteles; figyelme kapcsolódó, együttérző, mégis határozott, de nem agresszív. A vezetés szakma, alázatos szolgálat, amely tanulható, de egyúttal az a finom művészet, ahol a belső személyes rend, egyensúly, megdolgozottság teremti meg azt a kultúrát, amelyben a csapat bátran, önállóan és értékvezérelten működik. Jelszó: fejétől bűzlik a hal!!!
Van-e olyan érték (vagy értékek), ami szerinted a Forbes közösség alapját adja - legyen szó a magazinról, az eseményekről vagy a podcastról. Szerinted miért fontos ez az érték?
Gyarmati Fanni: Szerintem a transzparencia egy nagyon erős érték, amit én nagyon támogatok. Mindig őszintén beszélni mindenről, sikerekről és kudarcokról is. Mi így teszünk a társammal a médiában és a csapat előtt is. Szerintem csak így lehet gyorsan növekedni, amikor nincsenek felesleges színezések, elhallgatások.
Csingisz Dordzsceren: Egy jó történetnek mindig van értéke. Erről szól a világ. Történetekről. Ha nézel egy filmet, egy történet megfilmesítését nézed, ha beszélgetsz egy barátoddal, egy történet elmesélését hallgatod, ha randizol a kiszemelteddel, a másik ember történetébe kerülsz beavatásra. És ahogy egy jó film lehet sorsfordító, egy izgalmas történet a barátodtól lehet szemfelnyitós, a randipartnered élettörténete lehet szerelembe esős neked, úgy bármilyen más történet is lehet izgalmas. A Forbes pedig hisz ezekben a történetekben és a közössége is. Ez érték, főleg ma.
Pataki Ági: Talán az INSPIRÁCIÓ, ami összeköt bennünket. Mindenki, aki így vagy úgy feltűnik a FORBES-ban, érdekes és izgalmas. Mindenkinek a története-még akivel nincs is közös nevezőnk- figyelemreméltó.
Varga Eszter: A Forbes közösség alapértéke az, hogy a piaci teljesítményt értékalapon szemléli és nem választja szét az üzleti eredményt az emberi minőségtől. A kemény profi biznisz és a life természetes módon keveredik: a számok mögött ott van a szándék, az érték, a story és a fejlődés. A Forbes közösség teret ad a sokszínű gondolkodásnak és olyan embereket hoz egy platformra, akik nemcsak építenek, hanem hatnak is valahogy. Értékalapú, mégis teljesítményorientált közeg, tanuló- és inspirációs tér.
Linkedln hírlevél feliratkozás
Neked hogyan sikerül az ünnepek alatt lelassulnod és mit tanácsolsz másoknak?
Csingisz Dordzsceren: Ajándékok helyett idén élményt adok. A szeretteimmel közös ebédeket, vacsorákat szervezek nálam, főzök nekik és együtt leszünk. Nekem ez többet ér egy új óránál vagy egy 15. kabátnál.
Pataki Ági: Lelassulás? Van egy állandó ritmusom, ez az ünnepek alatt sem változik, csak átalakul. Egyszerűn csak más dolgok kerülnek fókuszba, a tempó marad.
Varga Eszter: A december egy rally december 24-ig annak ellenére, hogy az adventnek nem erről kellene szólni. A karácsony szentsége és a nyugati fogyasztói társadalom egy konkrét kognitív disszonanciát teremt. A bizniszben közeledik az évvége, de családanyaként a karácsony a szent pillanatokig egy mega logisztikai feladat. Pörgetem a tányérokat, próbálok helytállni az összes szerepemben, de azért lopok magamnak pillanatokat hajnalban és este az adventi koszorúnál a kávét, teát kortyolgatva. Elmentem a barátnőmmel megnézni a Dalai Láma, a boldogság titka című dokumentumfilmet, hogy feldíszítsem a lelkemet. Kiszököm a természetbe, beillesztek néhány (nem elegendő) baráti találkozót, színházat, tojáslikőr főzést, hogy a karácsony szelleme be tudjon törni a biznisz és family rally-ba, mert ÉN döntök arról, hogy milyen narratíva mellett érkezem meg a fahéjas, fenyőillatú, békés boldog karácsonyba.
